Férfias gondok

2014.06.01 13:20

Férfibajok – tanácsos már fiatalabb korban gondolni a prosztatabántalmak megelőzésére.

férfias gondok

Az aktív korú férfiak jó részénél jelentkeznek a prosztatabántalmak kellemetlen tünetei. Nagyvonalakban elmondható, hogy az ötven év felettiek ötven százaléka, a nyolcvan év felettieknek pedig mintegy nyolcvan százaléka érintett a kérdésben, de a legújabb vizsgálatok szerint sok férfit már harminc-negyven évesen sem kímél a betegség. A hagyományos kínai orvoslás (HKO) egyik alapelve a megelőzés, a fiatal férfiaknak is ezt kellene szem előtt tartaniuk.

Nem lehet elég korán kezdeni

Ma is tartja magát a tévhit, miszerint a prosztatabántalmak csak az idősebb férfiakat érintik, holott az egészségkárosító életvitel miatt már a harmincas-negyvenes korosztályt is sújtja ez a probléma. A HKO szerint a prosztata megbetegedései a vese meridiánnal vannak összefüggésben, vagyis a bajt a vese energiájában bekövetkező sérülés, gyengülés idézi elő. A jin hiányára utalhatnak a következő tünetek: gyakori vizelési inger, túlzott verejtékezés, derékfájdalom, szédülés. A jang csökkenése levertséget, hideg végtagokat és hidegtől való viszolygást eredményezhet.

Negatív hatások

Számos tényező negatívan hat a vese energiájára. Az alkoholos italok, a vörös- és füstölt húsok, az olajban sült, sós és erősen fűszeres ételek fogyasztása kimondottan kerülendő. A kevés folyadékbevitel is nagy veszélyt rejt magában, mivel a méreganyaggal teli vizelet visszaáramlásához vezethet. A test bármely részének krónikus gyulladása is átterjedhet a prosztatára.

Az ülő életmód és a szűk nadrág viselése nemcsak potenciazavarokat okozhat, hanem a nemzőképességet is ronthatja. A krónikus székrekedés szintén negatívan hat a prosztatára, és bármily meglepő, a heves szexuális aktus sem mindig jótékony hatású, mert példának okáért egy betegség vagy alkoholfogyasztás miatt a szervezet eleve legyengült állapotban van.

A túlzott szexuális aktivitásnak is rossz vége lehet: a prosztata folyamatos, ismételt vérbősége gyulladáshoz, szövetszaporodáshoz és szervmegnagyobbodáshoz vezethet, ezért fontos a mértékletesség! A HKO szerint az sem mindegy, hány órakor kerül sor az együttlétre. Ideális esetben este tíz és éjfél közé kell időzíteni a szexet, de a nyugodt, biztonságos, zavartalan környezet legalább ilyen fontos. Szükség esetén a természetes potencianövelők segíthetnek az együttlét megvalósulásában, de azt nem árt tudni, hogy a partnerek gyakori váltogatása növeli a fertőzések kockázatát.

A probléma kulcsa a megelőzés

A prosztatabántalom tüneteinek – gyakori vizelési inger, vizeletürítési nehézség, szakaszos vizelés, utócsepegés – észlelésekor ildomos haladéktalanul orvoshoz fordulni, de nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a tünetmentesség sem jelenti feltétlenül a betegség hiányát, ezért mindenképp érdemes rendszeres szűrővizsgálatot végeztetni. A megelőzés életmódváltással és tudatos táplálkozással valósítható meg. A következő felsorolás olyan ételeket, tápanyagokat tartalmaz, amelyek kifejezetten jótékony hatással vannak a dülmirigy egészségére: tökmagolaj, lícium gyümölcs, törpepálma, szója izoflavonoid, likopin, kisvirágú füzike, csalángyökér, csonthéjasok (dió, mogyoró, mandula, kesudió), fokhagyma, tengeri alga, fafülgomba, alma, brokkoli, paradicsom, kínai medvehagyma szára és magja, méhpempő.

Webáruház készítés
olcsobbat.hu argep.hu arumagazin.hu intengo.hu